2017. június 14., szerda

Utazásunk 2017. 06. 04

Harmadik nap.

Ezen a reggelen kicsit tovább alhattunk. Minden programunk Rijekában volt. A reggeli után összepakoltunk és elhagytuk a szobáinkat. Sétálva indultunk a Trsat várába, ahova számolásunk szerint 654 lépcsőn jutottunk fel. De megérte. A kilátás nem csak a tengerre volt szép, hanem a hegyek felé is, ahol keresztül kasul mentek az alagutak és hidak. A Kikötőnél láthattuk hogy nem természetes hanem mesterségesen kialakított mólok vannak, amik a hajókat a hullámveréstől védik. Rijekáról és történetéről Zoé és Kincső tartott kiselőadást.
A lépcsők lefelé már könnyebb akadályt jelentettek. Siettünk, mert szerettünk volna még egyet fürdeni a tengerben. Majd egy órát lubickolhattunk és még egy tengeri csillagot is találtunk. A meleg ebéd után egy nagy áruházba sétáltunk el, ahol ajándékokat vettünk és az útra vacsorát. Hat óra buszozás állt előttünk. Éjjel 22.30-ra értünk haza.
Életre szóló élményeket szereztünk ebben a három napban! Úgy érezzük jobban összehangolódott az osztály.                            
                                 
Írták: Magyar Judit, Márki Noémi, Solymosi Zoé, Balázs Kincső, Orosz Polett.                                                                                                                                                                                                                                                                                  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nemzeti összetartozás napja.

Három órában foglalkoztunk a nemzeti összetartozás napja keretében a határainkon túl élő magyarokkal. Az először az előadó teremben az e...